Magamról

Kineziológia, coaching, önismeret, elfogadás, meditáció és jóga…

Miért kezdtem el kineziológiával foglalkozni?DSC_9322

Életem során mindig azt tapasztaltam, hogy  szeretek kommunikálni az emberekkel. Szívesen meghallgatom Őket és amennyiben kérik segítek is nekik. Persze ez kezdetben csak pár jó tanács volt, az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás kapcsán.

Sokféle munkában volt részem, amire azért vagyok büszke, mivel nagyon sok embert, embertípust, élethelyzetet ismertem meg. Talán az elmúlt időszakban a közel háromezer interjú a legjobb példa rá, de ne szaladjunk ennyire előre…

Édesanyám révén ismerkedtem meg a natura/reform táplálkozással és gyermekként a jógával. Az életem úgy hozta, hogy sikeresen teljesítettem számomra az első legfontosabb életfeladatot, mégpedig, hogy találkoztam fiatal felnőttként a mostani feleségemmel, akivel azóta is együtt élek, boldog és kiegyensúlyozott kapcsolatban.

Feleségemmel közösen fejlődtünk és kerültünk kapcsolatba a Reikivel, a Tartós fiatalság megőrzésével, a Jógával. Együtt, egymást támogatva formálódtunk és tesszük azt a mai napig is, melynek alapja a szeretet. Közösen határoztuk el azt is, hogy Afrikába megyünk önkéntesnek, megismerni egy másik kultúrát, segítséget nyújtani az ottélőknek….azóta pár év eltelt…és megszületett kislányunk.

Azóta pici lányunk már óvodás, akinek megszületése késztetett arra, hogy a pszichológiával kezdjek el ismerkedni. Lányunk cseperedett mi pedig család lettünk, nem csak férj és feleség, hanem anya és apa. Így már hárman döntünk. Homeopata gyermekorvosunk segítsége révén gyermekünk számos betegséget leküzdött, antibiotikumok nélkül. Ekkor irányult figyelmem a homeopátia felé.

Feleségem közben jógaoktató lett és visszatért napjaimba a jóga gyakorlása, és a meditáció.

Az interjúim során találkoztam, pszichológussal, nevelési tanácsadóval, kriminál pszichológussal, természetgyógyásszal, kineziológussal és természetesen a többi szakma jeles képviselőivel. Éreztem, hogy az alternatív gyógyászat az amellyel segíteni tudok az embereknek. Interjúk során sokszor kellett, elismert és a szakmájában meghatározó személynek visszajelzést adnom, hogy Ő igenis meghatározó és letett valamit az asztalra. Úgy döntöttem utánajárok és megnézem mi lehet ennek az országosan nagymértékű önbizalomhiányra a megoldás. És találkoztam egy nem akármilyen kineziológussal…..

Megismertem a Three in One Concept One Brain® kineziológiát, mely egyedülálló, páratlan stresszoldási módszer, melynek mind a 13 tanfolyamát sikeresen elvégeztem, megszereztem a nemzetközi oklevéllel jutalmazott minősítését és haladok az oktatói tanfolyamokon tovább. Majd kezembe akadt egy nem mindennapi kiadvány a lelki eredetű betegségeinkkel kapcsolatban…..és úgy tűnik ez a tanulási folyamat nem fog véget érni….

Aztán jöttek a barátok, ismerősök és azok ismerősei, hogy segítsek nekik is olyan…”másnak” lenni, olyan kiegyensúlyozottnak, olyan mosolygósabbnak lenni, közben persze keressük meg együtt a problémájuknak az okát és korrigáljuk, semlegesítsük a megoldatlan érzelmi stresszt és rossz gondolati beidegződéseket!

A One Brain® kineziológia módszert használó stresszoldással foglalkozom, az általam nyújtott szolgáltatás közérzetjavító tevékenységnek minősül.

Gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt alkalmazható, természetes és szelíd, alternatív módszerekkel foglalkozom. Ezek célja sohasem a tünetek kezelése, hanem problémáink okának megszüntetése.

2023-ban megkaptam a ONE BRAIN® kineziológia oktatói minősítését

2016 óta foglalkozom gyerekek és tinik megoldásközpontú coachingjával, mely olyan speciális folyamat, mely révén a gyermek rájön, hogy ő is képes arra, hogy megoldja problémáit. Felismeri, hogy képes és tud dönteni, megérti a kapcsolati problémák okait és azok megoldása felé veszi az irányt.

Szeretettel várom jelentkezésedet!

Dankó Péter

Mobil: +36/70 3202-792

Szólj hozzá!

12 + kilenc =